Amikor Oliver Sacks tizenkét éves volt, egyik tanára ezt írta a bizonyítványába: „Sacks még sokra viheti, ha képes lesz féken tartani magát.” Ma már tudjuk, hogy Sackset soha semmi nem volt képes féken tartani. A Mozgásban című önéletrajzi könyvét az első oldaltól — ahol a motorkerékpárok és a sebesség iránt rajongó fiúként tűnik fel — az utolsóig nyughatatlan energia hatja át. Miközben arról mesél, hogyan élt a hatvanas évek elején drogproblémákkal küzdő neurológusként Kaliforniában, majd New Yorkban, ahol egy krónikus betegek számára berendezett kórház eldugott termeiben egy rég elfeledett betegségre bukkant, azt is nyomon követhetjük, hogyan vált a páciensei iránti elkötelezettség egyre inkább élete meghatározó elemévé. Sacks leplezetlen őszintéséggel és humorral mutatja be, hogy ugyanaz a szenvedély hajtotta a fizikai kihívások során — legyen szó akár úszásról, akár súlyemelésről –, mint az agy titkainak kutatása közben. Mesél romantikus és intellektuális szerelmi kalandjairól, a családja és a hazája elhagyása miatt érzett bűntudatáról, skizofrén bátyjával való kapcsolatáról és azokról az írókról és tudósokról — Thom Gunnról, A. R. Lurijáról, W. H. Audenről, Gerald Edelmanről, Francis Crickről–, akik hatással voltak rá. A Mozgásban egy páratlanul eredeti történet egy orvos-íróról, aki megmutatta, mennyire alapvetően és milyen sokféle módon határozza meg emberi mivoltunkat az agyunk működése.
